Elképesztő lufiszobrok egy japán művésztől

Szinte minden gyerek imádja a léggömböket, így a lufidekoráció és a figurák nagyon népszerűek a gyermekrendezvényeken. Masayoshi Matsumoto japán művész készítette lufiszobrok láttán azonban még a felnőttek szája is tátva marad.

Masayoshi Matsumoto egy interjúban elmondta, hogy hét évvel ezelőtt kezdett igazán komolyan úgy gondolni a léggömbökre, mint művészi alkotások alapanyagaira. Ekkor a vadon élő állatok által inspirált lufiszobrokat kezdett készíteni. A kíváncsiság vezérelte, tudni akarta, hogy képes-e igazán realisztikus formákat előállítani a műanyag lufikból.

Az egyszerűbb kreációk elkészítéséhez két órára van szüksége, míg a bonyolultabb formák létrehozásához akár hat óra is kevés. A művek elkészítéséhez kizárólag lufikat használ, sem matricát, sem pedig filctollat nem alkalmaz, mégis hihetetlenül élethűek alkotásai.

Az egyik kedvenc munkájának a házi légy formát tartjuk, mely aprólékosan kidolgozott, többféle színű léggömb felhasználásával készült. 

házi légy masayoshi matsumoto

Olyan szokatlan lufiállatokat is készít, mint például a hernyó, vagy a bogár lárva, melyek szintén részletesen mutatják be ezeket az állatokat, mint nem szokványos lufifigurákat.

lárva masayoshi matsumoto

Elképesztően érdekes látni például a denevérről formázott lufiszobrát, mely csak az állat csontvázát mutatja be, az összes csontocskát lufiból megformázva.

denevér masayoshi matsumoto

Fotók forrása: boredpanda

Szeretnéd Te is léggömb dekorációval feldobni családi vagy céges rendezvényed? Itt megtalálod részletes tájékoztatónkat: Léggömb dekoráció