A léggömb története
Korábbi cikkünkben olvashattátok a lufiposta történetét, történelmi hátterét. Mostani bejegyzésünkben a lufi feltalálásáról és elterjedéséről írunk érdekességeket. A témában végzett kutatások szerint már a maja és azték időkben kitalálták őseink, hogy az elhullott állatok belsőségeit felhasználva, azokba levegőt pumpálva kiváló áldozati tárgyak készülhetnek. A beleket különböző alakzatokra hajtogatták, majd felfújták és feláldozták isteneik számára.
A maják főleg szamár és kutya formát készítettek a belek kifordításával és összevarrásával, az aztékok pedig elhullott állatok híján, akár még emberáldozatot is képesek voltak bemutatni az isteneknek, hogy pótolják a hiányzó lufi alapanyagot.
Az indián és eszkimó gyerekek – más játék híján – előszeretettel használtak tengeri állatok belsőségeit lufi fújás céljára.
A ma ismert léggömb alapanyagát Michael Faraday professzor találta fel, aki gázokkal, nyers gumival és kaucsukkal kísérletezett. 1824-ben publikálta kísérleteinek eredményét, mely szerint a nyers gumiból készített tasakok levegő hatására annyira kitágulnak, hogy a kaucsuk egészen áttetszővé válik. Ő volt aki megalapozta a lufi eregetést, hiszen próbálkozásai során hidrogén gázzal is feltöltötte a gumit, melynek hatására az a levegőbe emelkedett.
A felfedezés nem maradt kiaknázatlan, hiszen egy évvel a publikálás után élelmes angol gumigyáros, Thomas Hancock kis otthon elkészíthető lufi készítő csomagokat kezdett gyártani és árusítani. A dobozban egy üveg gumioldat és egy fecskendő volt megtalálható, melynek segítségével elkészülhettek az első otthoni léggömbök.
A léggömbök elterjedésében egy amerikai gumigyáros, Harry Rose Gill találmányai is kellettek, hiszen az ő nevéhez fűződik a lufik higiénikus, zacskós kiszerelésben történő forgalomba hozatala. Ő volt akinek gyárában először készültek nemcsak kerek, hanem hosszúkás, szivar formájú léggömbök.
1931-ben még mindig tudtak újat kitalálni, hiszen ekkor kezdődött a mókás lufik korszaka. Neil Tillotson vegyészmérnök a maga szórakoztatására egy macska fejet vágott ki kartonból, majd ezt folyékony gumiba mártotta. Nagy meglepetésére a levegővel felfújt alakzat nagyon hasonlított a cica fejére, bajszot, orrot és szemet rajzolt rá és már indulhatott is a tömeggyártás, melyből cége a mai napig profitál. A Tilly márkajelű lufik és a Tillotson Gumigyár a mai napig működik.
A második világháború idején harcászati célokra továbbfejlesztették a léggömböket, így készülhettek el a tankelhárító, mely másfél méter átmérőjű és 600 méter hosszú volt.
A háború után találták fel a dupla lufit, egy nagyobb léggömb belsejébe egy másik lufit tettek.
Korábban már említettük, hogy Faraday professzor kísérletei során hidrogént használt a léggömbök levegőbe emeléséhez, azonban ez a gáz veszélyes, így sokszor történt baleset, robbanás és tűz. A sok baleset miatt 1922-ben New Yorkban betiltották a hidrogénnel töltött lufik felengedését. Mivel azonban az oktatásban és a kutatásban – főleg a repülés megismerése céljából – használták a léggömböket, hamarosan rájöttek, hogy hidrogén helyett a biztonságosabb, ám nem annyira hatékony hélium lesz a lufik töltőanyaga.
Ekkor terjedt el igazán a léggömbök reklám és rendezvény céljára történő felhasználása. Ennek éllovasa Helen Warny volt, aki a 1920-as években megalapította New Yorkban játék léggömb cégét. Ő használt először világító lufikat, lufival díszített felvonulási kocsikat és nevéhez fűződik az egyszerre 50.000 héliummal töltött léggömb felengedése, mely során a lufik egy hirdető cég nevével voltak logózva.
A léggömb készítés fővárosa napjainkban is Ohio, hiszen a hat nagy gyártó cég közül négy itt található meg.
Kép: Peter Perez Burdett – Két fiú léggömböt fúj gyertyafénynél
Fotó: glovewiki.com